Mint minden évben, az idén is én díszítettem a karácsonyfát. Rövid lett a fényfüzér, így csak a fának arra az oldalára raktam fel, amit a család is lát... Így hasonlít egy kicsit önmagamra. Az egyik fele csillog, azt mindenki láthatja, de tudom, hogy a sarokban lévő oldal csupasz és sötét... Ott van... Nem lesz ettől a fa kevésbé szép, a szerepét is be tudja tölteni... Miért nem ilyen egyszerű, ha az életünkről van szó? Ott az árnyoldal, amit hét lakat alatt őrzünk, a vélt vagy valós szégyenünk... Hány évnek kell még eltelnie, hogy ki tudjam mondani, hogy a múlt történéseitől nem leszek kevésbé értékes és a szerepemet is be tudom tölteni, bármi legyen is az... Majdnem 2000 km-re menekültem a múltamtól az újrakezdés reményében, mégis velem tartott... Egyszer szembe kell nézni a gyávasággal, a megfutamodásokkal, a szégyennel, a csakazértis vagy csakazértsem stratégiákkal... Mi nem tudunk fényfüzért tenni életünk árnyoldalaira, de van Aki képes rá, ha engedjük Neki...