Jézussal Londonban...

Minap elgondolkodtam azon, mennyire más lenne az életünk, ha elhinnénk, hogy van az isteni értelembe vett örökélet. Nekünk, személyesen örök életünk van. Nem valami távoli, halál utáni állapot.  Van. Itt és most. Istennel. Megkeresztelkedésünk óta minen imádság, Szentáldozás, szentségek vétele, de akár egy tiszta szívből, szeretettel kimondott szó, egy mosoly is ennek az életnek egy darabkája. Most még csak töredékesen, homályosan, egykor majd színről-színre. Jó lenne mindennap emlékeztetnem magam erre. Milyen érdekes lenne ezen a szemüvegen keresztül nézni a világot. Ennek tudatában hozni meg döntéseket. Elbukom, igen folyton elbukom, de újra kezdem. Remélek... Apró, pici lépések nap mint nap...

Úton vagyok. Az esthajnal csillag ott ragyog a Tű felett. Mozdulatlan. Én mozdulok...haladok, változom.  Elgondolkodom... Honnan tudom, hogy születésnapom van? Onnan, hogy a szüleim megünnepelték. Hálát adtak az ajándékért, amit kaptak... Most rajtam a sor. Hálát adok, ... azért, hogy a szüleim igent mondtak. (Egymásra, rám, a testvéreimre, a szülői hivatásra.)  ...a gyerekkoromért, hogy a szüleim megtettek mindent, ami tőlük telt, úgy anyagilag mint érzelmileg. (Mást nem adhadtak, mint amit ők kaptak...) ...a nagyszüleimért, akiktől nagyon sokat tanultam. ...a nagybáttyámért (keresztapámért) és a családjáért, akik mindig az életem részei voltak és akikre most is mindenben számíthatok.  ...mindazokért, akik mellettem álltak a nehéz időkben. ...testvéreimért, akik nélkül el se tudnám képzelni.  ...tanárokért, nevelőkért, hitoktatókért, gyónyató atyákért, "lelkivezetőimért". ...mindazokért, akik segítettek alakítani hitemet és a személyiségemet. ...a nehéz embereimért,...

Költözés. Immàr sokadszor életem soràn. Egy hónap... Kényszer vagy lehetőség? Mindenesetre nagy kihívás. Stresszel teli időszak... Làttuk a jeleket, de mégse szàmoltunk vele. Én mindenesetre megpróbàlom lehetőségként felfogni, mint új kezdetet... Végre "megszabadulok" a szobától, ahol a múltam, a lockdown és a szociális távolság hónapjai kisértenek... Hàlàs vagyok a lehetőségért, hogy van hova mennünk (reméllem). Még akkor is, ha most úgy érzem, hogy meghaladja az erőmet egy 4szobàs hàz elköltöztetése. Nem egyedül kell végigcsinálnom. Itt a családom. Nem kell "önfeláldozó" hősnek lennem. Ki kell vennem a saját részem, de nem többet. Back to normal...Vissza tértünk a normál kerékvágásba, a megszokott vándorélethez. Csak álmodtunk, álmodtam arról, hogy egyszer valahol "letelepszünk", berendezkedünk. Nem megy...nomád vérünk hajt minket tovább...új kalandok, új kihívások után kutatva. Néha tehernek érzem a dolgokat, amik körülvesznek. A tárgyakat, emlékeket, a...

Szentmise: A Szentmisével mindig is gondjaim voltak. Távolinak, idegennek éreztem, érzem magam. Nem vagyok egy "gyakorlatias" ember. Fusztràl, hogy ülni, állni, mit is kell csinálni. Mint egy kisgyereknek minden eltereli a figyelmemet...  Bármilyen "szerencsétlennek", tesze-toszának is érzem magam...ott a kegyelem. A kegyelemnek egy olyan formája, forrása amit semmilyen személyes ima nem pótolhat...Hiszem, hogy ez a kegyelem tőlem függetlenül is működik. Persze nekem is "erőfeszítéseket" kell tennem... A lemondás éppúgy, mint az extra vállalás kegyelem nélkül csak önsanyargatáshoz és túlterheltséghez vezetne. A kegyelem viszont olyan békességet ad, amire egyedül nem lennék képes: "Békességet hagyok rátok, az én békémet adom néktek..."  Ebben a nagyböjtben különösen szeretnék a Szentmisékre figyelni, nemcsak vasárnap, hasonló módon mint annó az adventi rorátékra... A feszültségem nem fog egyik napról a másikra csökkenni, megszünni, de a változás, ...

Hamvazószerda. Kezdődik a nagyböjt. Mit jelent számomra a nagyböjt?  Elcsendesedést, ráfigyelést, jobban mint adventben. Most nem zavar a világ felhajtása. Nem kell mindennek megfelelni. Minden csendben, észrevétlenül történik... A nagyböjt ugyanakkor (lehet, hogy egy kicsit önzően hangzik) győzelem önmagam felett. Mit is jelent ez pontosan? Böjt - Szentmise - Imádság.  Böjt:  Szakács családból származva mindig is az étel és az étkezés állt a figyelmem középpontjában. Nagyon szeretek enni, viszont rendszertelenül. Mivel mindig nassolok, sose érzek éhséget. Olyan igazi éhséget. Pedig néha arra is szükség van... Most mondhatnátok, hogy addig jó, még nem kell éreznem...(Olyan idők is voltak, de akkor nem én döntöttem...) Most dönthetek úgy,hogy szeretetből azokkal tartok, akiknek nem jut elég az aszalára... A böjt egyébbként segít tisztábban látni a jelenlegi és a múltbéli hibáimat...