Hálaadás

Úton vagyok. Az esthajnal csillag ott ragyog a Tű felett. Mozdulatlan. Én mozdulok...haladok, változom. 

Elgondolkodom... Honnan tudom, hogy születésnapom van? Onnan, hogy a szüleim megünnepelték. Hálát adtak az ajándékért, amit kaptak...

Most rajtam a sor. Hálát adok,

... azért, hogy a szüleim igent mondtak. (Egymásra, rám, a testvéreimre, a szülői hivatásra.) 

...a gyerekkoromért, hogy a szüleim megtettek mindent, ami tőlük telt, úgy anyagilag mint érzelmileg. (Mást nem adhadtak, mint amit ők kaptak...)

...a nagyszüleimért, akiktől nagyon sokat tanultam.

...a nagybáttyámért (keresztapámért) és a családjáért, akik mindig az életem részei voltak és akikre most is mindenben számíthatok. 

...mindazokért, akik mellettem álltak a nehéz időkben.

...testvéreimért, akik nélkül el se tudnám képzelni. 

...tanárokért, nevelőkért, hitoktatókért, gyónyató atyákért, "lelkivezetőimért". ...mindazokért, akik segítettek alakítani hitemet és a személyiségemet.

...a nehéz embereimért, mert igen, ők is részei ennek a kalandnak. Nagyon fontos részei. 

Hosszan folytathatnám a sort. Van még valami, amiért hálát adni egy élet kevés lenne, s ez a kegyelem. Fel se tudjuk fogni, hogy mennyi ajándékot kapunk nap mint nap, mert természetesnek vesszük...