Jézussal Londonban...

Hajlamos vagyok túlreagálni, túlgondolni dolgokat. Ma megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy érdemes-e egyáltalán kitűzni célokat, vagy egyszerűbb csak "élni a nagyvilágba", élvezni az adott pillanatot? Sokszor nem látom értelmét a céloknak. Kezdeti "hűmegha" érzés után garantált a "kudarc", az üresség, a kiábrándulás. Kitűztem és el is értem célokat életem során. Ugyanakkor azt kell mondanom, hogy ezek nem feltétlenül az én személyes céljaim voltak. Amolyan "majdénmegmutatom!", "akkorisbüszkeleszelrám!" célok. Persze eredménytelenek... A "majdénmegmutatom" céloknak semmi értelme. Senkit nem érdekel, hogy eléred-e. Ebben éltem le az eddigi életem...Mindenféle színpadiasság nélkül, könnyeket csal a szemembe az az "elhagyatottság" érzés, ami ezeket a gondolatokat kíséri...Soha nem leszek elég jó! Soha nem lehetek "büszke" magamra.  Vannak, akik idős koruk ellenére is képesek álmodni és kockáztatni a megvalósí...

"Ti vagytok a föld sója...ti vagytok a világ világossága." /Mt 5,13-16/ Só nélkül íztelen az étel. Öröm és vidámság nélkül íztelen az élet. Hosszú idő óta ma voltam először bérmáláson. Úgy mint "kívülálló", vendég talán tényleg először.  Nagyon megfogott az áldás pillanata, mikor a bérmálandó megerősítést nyert  a keresztségben kapott küldetéshez.  Tényleg olyan érzésem volt, hogy egy "beavató szertartáson" vagyok. A közösség "nagykorúvá fogadta" a megbérmáltat. Innentől kezdve feladata van. Sajátos feladata a közösségben: segíteni a fiatalabbakat a hitbeli növekedés útján. Gyönyörűen szimbolizálta, ahogy ott állt az elsőáldozók mögött, segítve és támogatva őket.  Keresgélem a szavakat ... Nem ez lenne a mi küldetésünk, az ÉN küldetésem is?  Nem leszünk tökéletesek, bármennyire is szeretnénk. Irányt tévesztünk... Effata, azaz nyílj meg! /Mk 7,34/- mondta Jézus a süketnémának. Nekünk, nekem is mondja. Be opened! - Légy nyitott! Mire kell nyitittna...

Tegnap ahogy felébredtem bennem volt a szokásos szorongás. Az a "minden idegszálam megfeszül" érzés. Miért?... Azt hittem, a szabadság, a pihenés, az élmények hatására elmúlik, és nem... Aztán rájöttem...Otthon, ha van papírom mondjuk arról, hogy tudok úszni, elfogadják. Senkit se érdekel, hogy tudom-e igazán. Élhetem a kis hétköznapi nyugodt életemet, legfeljebb elkönyvelik, hogy nem én vagyok a legjobb. Itt egészen másképp van...Ha azt mondod tudsz úszni, mutasd meg! Nem érdekelnek a papírok, vagy az, hogy mit állítasz magadról. Tudod vagy nem tudod? Még félre se nézel és a mélyvízben találod magad...Persze, az aki nem tud úszni, a térdig érő vízben is képes fuldokolni (Tapasztalat :) ).  Ez alatt a pár év alatt átmentem helyzeteken, ami másnak lehet, hogy jelentéktelen, de én fuldokoltam rendesen. A legrosszabb az, hogy nem érzek örömet, afelett hogy kijutottam, kievickéltem a partra, csak a fuldoklás keserű élménye maradt meg (meg a "lelkiismeretfurdalás" a hálá...

" Felelős vagy az arcodért!" Pár napja mondta nekem ezeket a szavakat egy kedves ismerősöm. Mondhatta a sminkemre is, amit egyébbként ritkán használok. Nekem akkor valahogy mélyebb értelmet nyertek ezek a szavak.  Szerintem valahol mindenkinek van egy külső és egy belső arca. A külső arc az, amit kifele mutat. Egyikünk se tud minden helyzetben igazán önmaga lenni. Szerepeket töltünk be, amiknek megvannak a maguk szabályai. Felelősek vagyunk ezért az arcunkért.. Ugyanakkor a "belső" arcomért is felelős vagyok (a lelkemért). Azért a valakiért, aki én vagyok. Lázadó, kiváncsi, csendes megfigyelő... Utálom a szabályokat: ezt így meg úgy illik...pfff... Mostanában érzem igazán, mennyire fontosak a hétköznapok apró "szabályai", rutinjai. Mennyire veszélyes a szabálynélküliség. Lassan végetér a szabadság. Visszatérek a Nagyvárosba. A kérdés csak az, hogy tükörbe tudok-e nézni? El tudom-e fogadni azt az arcot sajátomnak, amit a környezetem "követel"?  Mé...