Úszás oktatás

Tegnap ahogy felébredtem bennem volt a szokásos szorongás. Az a "minden idegszálam megfeszül" érzés. Miért?... Azt hittem, a szabadság, a pihenés, az élmények hatására elmúlik, és nem...

Aztán rájöttem...Otthon, ha van papírom mondjuk arról, hogy tudok úszni, elfogadják. Senkit se érdekel, hogy tudom-e igazán. Élhetem a kis hétköznapi nyugodt életemet, legfeljebb elkönyvelik, hogy nem én vagyok a legjobb.

Itt egészen másképp van...Ha azt mondod tudsz úszni, mutasd meg! Nem érdekelnek a papírok, vagy az, hogy mit állítasz magadról. Tudod vagy nem tudod?

Még félre se nézel és a mélyvízben találod magad...Persze, az aki nem tud úszni, a térdig érő vízben is képes fuldokolni (Tapasztalat :) ). 

Ez alatt a pár év alatt átmentem helyzeteken, ami másnak lehet, hogy jelentéktelen, de én fuldokoltam rendesen.

A legrosszabb az, hogy nem érzek örömet, afelett hogy kijutottam, kievickéltem a partra, csak a fuldoklás keserű élménye maradt meg (meg a "lelkiismeretfurdalás" a hálátlanságom miatt). 

Hátra nézek és csak azt látom, hogy mindenki tempózik egyenletesen, vagy önfeledten úszkál, én meg még ennyi idő után is csak kapálózok, meg evickélek,de nem tudok úszni...

Minden nap azt figyelem, "várom", hogy mikor jön egy kihívás vagy egy váratlan helyzet...és ismét a mélyvízben találom magam, kapálózok, vergődök... próbálok emlékezni hogyan is kellene (elméletben) szabályosan úszni. Nem megy. Úgy tűnik, amíg csak élek úgy vergődök ki a partra...

Talán kicsit (nagyon) önzően hangzik, de úgy szeretnék "büszke" lenni magamra (tudva hogy nem csak rajtam múlik egy helyzet sikere). Valamikor régen sikerült... 

Nem tudom, hol rontottam el!

Nem tudom, hogyan kéne továbblépni, hogy tudnék ahhoz az önmagamhoz visszatérni...