Advent a kávézó forgatagában - Megújuló energiáink

Őrült forgalom és hangzavar a kávézóban, ahol dolgozom. Merry Christmas, Jingle Bells meg Rudolf mindenhonnan.

Mosolyogni kellene. Könnyedén venni a dolgokat. Könnyedén venni a türelmetlenséget, a rohanást, a a londoni belváros forgatagát, mintha erről szólna a karácsony.

Minden évben ugyanazok a gondolatok így karácsony környékén...

Ma egy beszélgetés kapcsán mégis egy másik kérdés foglalkoztat: 

Mi az a mai világban, amiért még megéri küzdeni? Mennyi fele szórjuk szét az energiánkat nap mint nap, látszólag feleslegesen? Honnan tudnánk energiát nyerni? Hogyan tudnánk energiát spórolni?

Ahogy a világ energia-tartalékai kimerülőben vannak, ugyanúgy az életünk energia-tartalékai is.

De van-e számunkra alternatív energiaforrás?

Honnan a mi megújuló energiánk?

Keresztényként persze tudom a választ, de ezt nagyon nehéz a hétköznapokban realizálni.

Ebben az adventben szeretnék visszatérni a megújuló energiáim Forrásához...

Egy kicsit "lelassítani".

Mi veszi el a hétköznapokban az energiánkat?

A döntésképtelenség. Túl sok az információ, túl sok a választási lehetőség, túl sok a kínálat, túl sok a megvalósítatlan ötlet...

Mindenhez túl könnyű hozzájutni. Nem fizikailag fáradunk el (ami időnként jó is tud lenni), hanem szellemileg, lelkileg.

Pilinszky írja a fáradtságról...

"Hajlamosak vagyunk a fáradságot egyértelműen a terméketlen erőtlenséggel azonosítani, holott létezik "teremtő fáradság" is. Jól tudják ezt a sportolók kivált a hosszútávfutók. Futásukban gyakran beáll egy bizonyos holtpont, halálos kimerültség, amin ha sikerül túljutniok tagjaik hirtelen, szinte súlytalanná válva röpítik őket tovább. De a "teremtő fáradságot" leginkább mégis a szellemi feladatokkal küszködők ismerik" /Pilinszky János, A mélypont ünnepélye - Szépirodalom Kiadó, Budapest 1984/

Ő az írókkal, a teremtő ihlettel kapcsolatban írja ezt. 

A mai ember problémájának semmi köze az ihlethez, meg a teremtő szellemi munkához.

A mai ember problémája a terméketlen-szellemi-erőtlenség, fáradtság (Néha akaratlanul is).

Az információ-áradat "kiszipolyozza" az agyunkat...Mi is "mesterséges intelligenciák" leszünk, akik az internetről szerzik be az információt a világról, ahelyett hogy körbe néznénk a környezetünkben és személyes tudást és tapasztalatot szereznénk.

Gondoljuk csak végig egy napunkat... 

Reggel a telefon hangjára ébredünk, ami kikapcsolt állapotban nem ébreszt. A régi Nokiák megkérdezték az ébresztő után, hogy szeretnéd-e bekapcsolni a telefont:). Ki használ ma már ébresztőórát?

A Wc-n, a fürdőben, mindenhol ott a telefon, hogy tudjuk, mennyi az idő, nehogy elkéssünk. 

Az étkezőasztalnál, vagy az ágyban egy kávé mellett megnézzük a híreket, kivel mi történt a Facebook-on, rosszabb esetben megnézzük a munkahelyi e-maileket.

A telefonon van a naptár, hogy egyeztessük a heti teendőket. 

Az útvonaltervünket, esetleges jegyvásárlásunkat, mindent applikációkon keresztül bonyolítunk.

A munkahelyi regisztrációs rendszerbe szintén csak telefonon tudunk bejelentkezni, hogy adott helyen és időben felvegyük a munkát...és még hol a nap vége? A végtelenségig lehetne sorolni.

"Királyi többest" használok, pedig ez egy nagyon is élő, személyes, ugyanakkor rémisztő tapasztalat számomra (Nem tudok aludni, ha nincs kézközelben vagy legalább a szobában a telefonom). Már el se tudom képzelni, milyen volt internet nélkül élni. Nem térhetek vissza abba az időbe és nem is kell oda visszatérnem. Egyszerűen "csak" határt kell szabnom. 

Vicces lenne kipróbálni, hogy milyen egy hétig "alternatívákkal" élni...

Miért olyan fontos ez? Hogy jutottunk el Pilinszkytől a mobiltelefonos mindennapokig?

Azért nagyon fontos, mert a lelki fáradtságból, túlterheltségből nehezebb felépülni. Nem lehet csak úgy kipihenni. Ha tudunk még egyáltalán pihenni. Ez a mindennapok "digitális-kiégése"...

Advent van. A remény és a várakozás időszaka.

Had zárjam a gondolataimat Jézus szavaival, és egy szívet melengető személyes tapasztalattal, ami képes átlendíteni a mindennapok fáradságán:

"Gyertek hozzám mind, akik megfáradtatok"/Mt 11,28-30/

Szőke kislány. Szerintem még csak óvodás.

Családjával már régóta a kávézóban ülnek. Várják, hogy elálljon az eső. 

Egy papírlapot szorongat. Szégyenlősen átnyújtja.

Egy mosolygós hóember. Alatta dölöngélő, girbe-gurba kis betűk: THANK YOU!