Költözés...

Költözés. Immàr sokadszor életem soràn. Egy hónap... Kényszer vagy lehetőség? Mindenesetre nagy kihívás. Stresszel teli időszak... Làttuk a jeleket, de mégse szàmoltunk vele.

Én mindenesetre megpróbàlom lehetőségként felfogni, mint új kezdetet... Végre "megszabadulok" a szobától, ahol a múltam, a lockdown és a szociális távolság hónapjai kisértenek...

Hàlàs vagyok a lehetőségért, hogy van hova mennünk (reméllem). Még akkor is, ha most úgy érzem, hogy meghaladja az erőmet egy 4szobàs hàz elköltöztetése. Nem egyedül kell végigcsinálnom. Itt a családom. Nem kell "önfeláldozó" hősnek lennem. Ki kell vennem a saját részem, de nem többet.

Back to normal...Vissza tértünk a normál kerékvágásba, a megszokott vándorélethez. Csak álmodtunk, álmodtam arról, hogy egyszer valahol "letelepszünk", berendezkedünk. Nem megy...nomád vérünk hajt minket tovább...új kalandok, új kihívások után kutatva.

Néha tehernek érzem a dolgokat, amik körülvesznek. A tárgyakat, emlékeket, amiket évtizedek óta hurcolok magammal, nagy terveket szőve, amiket nem valósítok meg. Jó lenne újra csak egy bőrönddel nekiindulni...

Akarva-akaratlanul azokra is gondolok, akik egy bőrönddel, hátizsákkal hagyták el az otthonukat a napokban. Napokat gyalogoltak éhesen, fáradtan reménykedve, reménytelenül. Sokat jelent nekik az emberség, ami fogadja őket...

Londonban élek. Közel 2000 km-re Magyarországtól. Fizikailag nem tudok innen semmit tenni. Az anyagi hozzájárulásom lehetőségét is kevésnek érzem. Amit tudok most tenni, hogy imádkozom, hogy a háború minél előbb végetérjen. Imádkozom a segítségre szorulókért és a segítséget nyújtókért, hogy nehogy kimerüljenek.

Mondhatnátok, hogy az ima itt nem sokat ér, itt tettekre van szükség. A kettő kiegészíti egymást. Isten és az ima nélkül nincs erő a szolgálathoz. Míg a csapat egyik része szorgoskodik, addig a többi az imájával támogatja...Csak így működik. Én most csak ehez a "csapathoz" tudok csatlakozni a távolság miatt.

Nem leszek álszent. Sokszor elbukom...a nagyböjti lemondásokban, az imádságban, a Szentmisékben...elfogadom, hogy ember vagyok, ugyanakkor nem keresek mentségeket. Hiszem, hogy minden nap egy új ajándék, egy új lehetőség, hogy megint újra kezdjem...

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gondolatok a szerénységről (Lk 14, 7-14)

Advent a kávézó forgatagában - Megújuló energiáink

Ne adjátok fel a reményt