A béna meggyógyítása

"Évek óta csak fekszem. Magatehetetlenül. Nem hiszek a gyógyulásomban..., nem is akarok meggyógyulni! Elfogadtam, így ahogy van...

Hová visztek? Miből gondoljátok, hogy ő segíthet? Nem értitek? Megalázó ez a kiszolgáltatott helyzet..., ez a tehetetlenség. Mindenki minket néz!!!

Itt áll előttem. Nem merek a szemébe nézni. Lesütöm a szemem...

- Bűneid bocsánatot nyertek!...

- Nem hiszek a bűnbocsánatban..., amit egyszer megtettem, nem lehet meg nem történté tenni. Bárcsak lehetne! Nem kellene többé cipelni az "bűnös áldozat" szerepet.

- ...kelj föl, vedd ágyadat és menj haza!

Csalódott a hangja. Miattam? Vagy a zúgolódók miatt?

"Kelj föl!". Nem merek...félek a változástól. Félek, hogy szembe kell néznem a valósággal. Nem leszek többé kiszolgáltatott. Hétköznapi leszek, mint mindenki más.

Nem hiszem el!!! Mozog a lábam!!!

A percek óráknak tűnnek míg ott ülök, de nem mozdulok...Most már nekem kell mozdulni...

Ránézek és Ő bátorítóan mosolyog. Feltáppászkodom és elkullogok az emberek mellett...

Visszanézek: csalódott, de nem szól és nem bánt, csak remélli, hogy majd egyszer visszatérek...