Békesség és elvárások

Mást is kell tennem, mint amit most csinálok. Nem tudom azt mondani, hogy ezt tudom, azt szeretem...Munka és család. Semmi más. Két kényelmes, megszokott közeg...

Meg kell találnom az egyensúlyt. Egyensúlyt a gondolatok és a "fejemen kívül" töltött idő között... Pihenni szeretnék, de nem tudok. Bármerre nézek csak feladatokat látok. Feladatokat, nem kihívásokat, amiknek elérése "büszkeséggel" tölt el és erőt ad a továbbiakhoz. 

Feladatokat, amik azt sugalják, hogy 'kevés vagy', hisz jönnek újabb és újabb feladatok és soha nem lesz vége...

Nem vagyok egyedül. Elvárások (vélt vagy valós) özönében élünk...

Hol a belső tartás? Bárcsak megtalálnám az utat! Megszünne ez a "társas magány"...

Reggel felébredek, de nincs motiváció felkelni...csak egy kávé, mégegy, meg mégegy, az már segíteni fog...

Nézem az órát. Majdnem 9. Indulnom kéne Szentmisére (megigértem)...

Még van 10 percem...még 5...most már úgyis túl késő...Meghiúsult találkozás! (Még nem tudom felfogni ennek a találkozásnak az értékét. Túl tompa vagyok hozzá). Csak a torokszorító üresség érzés marad...

Így indul minden reggel...

Küzdök, önmagammal, mint mindenki más... Szeretnék beszélni, de nem tudok. Nem lehet erről beszélni.

"Képzelt-barát"...a valóság egészen más, sokkal reálisabb, életszerűbb. 

Csak egy kötetlen baráti beszélgetés, de képtelen vagyok rá...Évek óta nem beszélgettem...

Elfelejtettem örülni! Ez is feladattá vált, mint a pihenés és minden más...

"Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek..."

Néha, délutánonként pár perces Szentséglátogatás... 

Magányos könnyek, amikkel nem tudok mit kezdeni, így odaadom...