Lelki sebek...

Reggel "nyűgösen" ébredtem. Előjöttek régi emlékek, érzések...Nem akartam. Nem gondolkodtam rajta. Nem idéztem fel. Csak úgy jöttek. Maguktól. Velem maradtak egész délelőtt. Még mikor munkába indultam akkor is a hatásuk alatt voltam...

Mindenki hordoz "lelki sebeket". Kisebbeket-nagyobbakat. Okozunk is egymásnak lelki sebeket, sőt önmagunknak is. A bűnök ilyen sebek. Némelyik gyorsabban gyógyul, mások évekig fájnak...

A gyógyultak olyanok, mint a már feltámadt Jézus sebei. Nem csak élethűek, hanem valódiak. "Tapintható", érezhető sebek, de már nem fájnak... Értelmet nyertek...

De addig végig kell menni a "halál-tusán"...Jézussal...

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gondolatok a szerénységről (Lk 14, 7-14)

Mert aki magát fölmagasztalja, azt megalázzák, és aki magát megalázza, azt felmagasztalják." Elgondolkodtatott ez a mondat. Vajon hogy kell jól értelmezni? Vajon érvénesek-e még ezek a szabályok a mi világunkban? Hogy kell az evangéliumnak ezt a szakaszát úgy értelmezni, hogy ne egy önszabotáló áldozat szerepbe kényszerüljünk bele? A farizeusok válogatják az előkelőhelyeket a vendégségben. Kinek van magasabb rangja, kinek van nagyobb presztízse... ki az, aki az életében (elismerések) vagy anyagiakban többet tud felmutatni? Aki hangos, akin ránézésre is látszik, hogy jólszituált, annak kijár az elismerés, a VIP hely, nem számít, milyen áron...  A bölcs és intelligens ember azonban nem hivalkodik, nem hívja fel magára a figyelmet... Van olyan vezető beosztású ismerősöm, akiről ránézésre és a stílusából (Értsd jól!) se mondanám meg, hogy cégvezető. Tudja, hogy mit ért el az életben. Tudja, hogy hogyan érte el, és ami a legfontosabb, tudja, hogy mennyit ér. Neki nem probléma az utolsó...
További információk

Advent a kávézó forgatagában - Megújuló energiáink

Őrült forgalom és hangzavar a kávézóban, ahol dolgozom. Merry Christmas, Jingle Bells meg Rudolf mindenhonnan. Mosolyogni kellene. Könnyedén venni a dolgokat. Könnyedén venni a türelmetlenséget, a rohanást, a a londoni belváros forgatagát, mintha erről szólna a karácsony. Minden évben ugyanazok a gondolatok így karácsony környékén... Ma egy beszélgetés kapcsán mégis egy másik kérdés foglalkoztat:  Mi az a mai világban, amiért még megéri küzdeni? Mennyi fele szórjuk szét az energiánkat nap mint nap, látszólag feleslegesen? Honnan tudnánk energiát nyerni? Hogyan tudnánk energiát spórolni? Ahogy a világ energia-tartalékai kimerülőben vannak, ugyanúgy az életünk energia-tartalékai is. De van-e számunkra alternatív energiaforrás? Honnan a mi megújuló energiánk? Keresztényként persze tudom a választ, de ezt nagyon nehéz a hétköznapokban realizálni. Ebben az adventben szeretnék visszatérni a megújuló energiáim Forrásához... Egy kicsit "lelassítani". Mi veszi el a hétköznapokban az e...
További információk

Ne adjátok fel a reményt

 Amikor a héten elolvastam a mai evangéliunot /Lk 21:5-19/, egy kép jutott az eszembe, egy "látomás". Első ránézésre nem túl felemelő, de mély szimbólumokat hordoz. Nehéz megfesteni, de nem lehetetlen.  Rom templom... Hisz Jézus mondta "kő kövön nem marad".  Ég a környezete. A templom is ég. Szimbóluma az üldöztetésnek, ami némely országban már most valóság. Az oda vezető úton lábnyomok. De vajon merre kell hogy tartsanak? Elgondolkodom... Ha a templomból kifele vezetnek, az lehet a szabadulás, a menekülés / a megmenekülés. Mégse... A lábnyomoknak a templomba kell tartaniuk. Az üldöztetésben is, a nehézségekben is, sőt akkor méginkább! Nézzétek meg a lábnyomokat! Kinek a lábnyomai ezek? Két lábnyom olvad egymásba a mindennapok nehézségeiben éppúgy, mint majd a "végső ítéletnél". Jézusé és a mienk. A kérdés csak az, hogy mennyire fedi a kettő egymást? Mennyire vagyunk kényelmesek, mennyire akarunk Jézus nyomában járni?  Lángol az ég...lángol a templom...min...
További információk