Egy baráti vacsora

Pár napja felmerült a kérdés, hogy van-e igénye az embereknek vasárnaponként együtt ünnepelni, együtt dicsérni az Istent?

Elgondolkodtatott. Hogy állok én magam ezzel a dologgal? 

Bevallom nem túl jól. Olyan mint egy berögződött "rutin". Vasárnap misére KELL menni. Ha másért nem, azért, hogy bérmálkozhass és ne legyenek problémák a templomi esküvődnél...Pfff!

Jól lettünk "idomítva"... pavlovi-reflex. Isten "többet érdemel".

Felmerült bennem egy gondolat. Mi lenne, ha a szentmisét egy baráti "vacsorának" tekinteném, ahová meghívást kaptam. 

Mitől baráti? Attól, hogy nem passzív vendég vagyok, aki csak az "etiketet" követi, hanem aktív résztvevő vagyok. 

Ha belegondoltok a Szentmise minden egyes része megfeleltethető egy baráti vacsorának...

Megérkezünk. Van időnk megérkezni, ha csak nem a "Futva jöttem elibéd..."című dolog van.

 Elkezdünk beszélgetni. Előjönnek emlékek, régi történetek, mi hogy történt egykor (az olvasmányok). Minden beszélgetésnek valahol van egy mélyebb része, amiböl "morzsákat", gondolatokat elviszünk magunkal, és szivesen emlékezünk vissza rá (az evangélium). 

Eljön az idő, mikor előkészülünk. Az asztalra kerül minden, amit hoztunk. Mert ugye, nem megyünk üres kézzel egy vacsorára😉 (a felajánlás). 

Most következik az, amit nehéz megfeleltetni: az átváltoztatás. Valahogy úgy tudom elképzelni, hogy várunk még egy nagyon fontos vendéget. Valakit, aki nélkül a baráti vacsorákat el se tudnánk képzelni. Ő az egész este szíve-lelke. Azért nem kezdtük el az étkezést, mert Ő még nincs itt...

És megérkezik!!!

Onnantol kezdve teljes az egész. Már nem számít, hogy ténylegesen, "fizikailag" (a szemünk által) mi van az "asztalon". Mert az egész átlényegült. Nem valami szimbólum többé...

Ezt a belső közösséget visszük magunkkal, mikor kilépünk a templomból.

Tudom, hogy egy kicsit sántít a hasonlat, de ez a kérdés sokkal összetettebb és bonyolultabb, minthogy egy ilyen "mezitlábas" posztban ki lehessen fejteni. Különben is,nem vagyok teológus🙂. 

Megpróbálom az elkövetkezendő hetekben így készülni a Szentmisékre. Kellő tisztelettel, de mégis egy baráti találkozásra vágyakozva...