Isten Országának ügyéért lelkesedni... / To be enthusiastic about the cause of the Kingdom of God...

A királynő halála kapcsán megint felmerült bennem a kérdés, hogy miért érdemes élni?

 

A vasárnapi evangéliumhoz kapcsolódva: mik az igazi értékek (kincsek) az életben?

Minden nap rohanunk. Ezernyi valós és vélt elvárásnak kell megfelelni. 

Elgondolkodtam azon, mi történne, ha "Isten Országának az ügyét" tennénk első helyre az életünkben? 

Veszélyes kérdés... A gondolatmenet könnyen "félrecsúszhat". A kérdés az, mit gondolok Isten Országáról? Hogy képzelem el? 

Ha úgy képzelem el, mint egy távoli helyet, aminek eléréséhez erőfeszítéseket kell tennem, bizonyítanom kell, ki kell érdemelnem, könnyen egy "farizeusi" önsanyargatásba csaphat át a dolog...minél többet teszek ("imádkozom"), minél több dologról mondok le, annál közelebb jutok ahhoz a távoli "célhoz". A végén bezárkózok és elfelejtek élni...

"Isten Országa köztetek van..."

Ha elhisszük azt, hogy Isten Országa egy jó dolog, ami képes átszőni az életünk minden területét, amiért érdemes lelkesedni, mindjárt más megvilágításba kerülnek a dolgok...

Szeretnék újra lelkesedni!

Ezt nem lehet egyedül, csak közösségben érdemes...

Az egyetemes (a felekezeteket is magába foglaló) Egyház Isten Országának előképe. A kapcsolataink minősége határozza meg, hogy erős lesz-e vagy "roskadozó"...

Kicsit elkalandoztam...

Bisztosan volt már úgy, hogy nagyon lelkesedtetek valamiért, a környezetetek viszont úgy nézett rátok, mintha meghibbantatok volna, vagy legalábbis ufók lennétek...

Érdemes-e Isten Országának ügyéért lelkesedni ebben a világban? Mekkora bátorság kell hozzá? Honnan nyerünk erőt a folyatatáshoz és az újrakezdéshez?

Nyitva hagyom a kérdést... Mindenkinek magának kell megtalálni rá a választ...

To be enthusiastic about the cause of the Kingdom of God...

In connection with the queen's death, the question once again occurred to me: why is it worth living?

Related to the Sunday Gospel: what are the true values (treasures) in life?

We rush every day. There are thousands of real and perceived expectations to be met. 

I wondered what would happen if we put the "cause of the kingdom of God" first in our lives? 

Dangerous question... The train of thought can easily "slip aside". The question is, what do I think of the kingdom of God? How do I imagine it? 

If I imagine it as a distant place that I have to make an effort to reach, prove, earn, it can easily turn into a "Pharisee" self-pity... The more I do ("pray"), the more things I give up, the closer I get to this distant "goal". Eventually, I shut up and forget to live...

"The kingdom of God is among you..."

If we believe that the Kingdom of God is a good thing that can permeate every aspect of our lives, then it is worth being enthusiastic about things are about to take on a different light...

I'd love to be enthusiastic again!

You can't do this alone, it's only worth it in a community...

The universal Church (including denominations) is a foreshadowing of the Kingdom of God. The quality of our relationships determines whether they will be strong or "crumbling"...

I wandered off a bit...

Is it worth being enthusiastic about the cause of the Kingdom of God in this world? How much courage does it take? Where do we get the strength to keep going and start over?

I'll leave the question open... Everyone has to find the answer to it for themselves