"Áthatolhatatlan"-falak fogságában
Van úgy, hogy bármennyire szeretnél szeretni (lehet, hogy szeretsz is, ha csak az "illúziók" szintjén is), de nem tudsz túllépni a saját korlátaidon, beidegződéseiden, félelmeiden...
Fáj..., kegyetlenül fáj...majd bele halsz, de inkább elengeded az illetőt, hogy legalább neki esélyt adj a boldogságra, ha már te képtelen vagy rá...
* * *
Nehéz szembenézni a korlátainkkal. Lehet, hogy elcsépelt közhely, de a kihívások tényleg erőssé tesznek...
Ma megint szembesülnöm kellett azzal, hogy mennyire csak a gondolatok szintjén (Mátrix-ban) élek. Nem volt más, mint egy kis "előadás-féle". Beszélni egy helyről, amit szívesen bemutatnál másoknak is. Túlgondoltam...
Egyáltalán nem tudok spontán lenni... Nem tudok kilépni a keretek, a néha általam felhúzott falak közül...
"Megcsináltad! Túl vagy rajta, túl élted!" - Mire észbekapsz, rájössz, hogy úgy élted túl az életedet, hogy semmi nem maradt utánnad...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése