Adventi napló - Rochester

Nagyon nagy hatással volt rám a "Waiting for Godot". Bizonyos részeit, gondolatait nem tudom kiverni a fejemből...

Elég-e csak várni Godot (Istent)? Látszólagos tehetetlenségben, feladva a "jóért", a szépért való küzdelmet, elütni az időt, hogy teljen és  nem csinálni semmit?... 

Mi az értelmes tevékenység?

Az én olvasatomban értelmes tevékenység az, amikor a jelen vagyok pillanatban. Teljesen mindegy, hogy önmagamért vagy másokért teszem (a kettő kiegészíti egymást), azt teszem, amit ott és akkor tennem kell.

Rochester Catedral - Carol Singing több száz kisgyerekkel, készülnek a karácsonyi előadásra.

Én telefonnal a kezemben ülök az oldalkápolnában, és az előzőleg megfogalmazott (azonnal megosztott) gondolataimat szerkesztgetem... Nem vagyok jelen... 

Fizikailag még ott vagyok, de már azon gondolkodom, mi mindent szeretnék még megnézni...Nem vagyok jelen...

Ebédidő a Crypt Cafe-ban.

Azon veszem észre magam, hogy a saját viselkedésemet, mozdulataimat elemezgetem. Hogy kellene, hogy kellett volna jobban csinálni - belső monológ. Közben fénykép az ebédről elküldve Bálintnak... Nem vagyok jelen a pillanatban...

Többször is figyelmeztetem magam, hogy érezzem az étel ízét...Valamivel el kell ütni az időt. Gyors vázlat a kávéspohárról, meg a félig megevett browniról (Hamár elhoztam a skechbookot)...

Rochester Castle.

Jegy a zsebemben, irány felfele a toronyba. Nem azért mert a hercegnők "ott szoktak lenni", hanem mert az az igazi kihívás. Ha felmegyek, csinálok egy fényképet a városról, akkor elmondhatom, hogy ott voltam. "Audio guide"? Az nem kell, nincs rá időm, menni kell... 

Esteledik. Vissza a High Streetre.

Útközben sok charity shoppot láttam. Biztos találok valami érdekeset (Nem mintha szükségem lenne rá, de mindig találok. A könyveknek egyszerűen nem tudok ellenállni).

Fél óra múlva 4 könyvvel a kezemben loholok valami otthonos kis kávézót keresni a nap méltó lezárásaként... 

A kávézó kívül-belül szuper hangulatos, a kiszolgálás már kevésbé. Most tudom, hogy mit érezhetnek a vendégek, mikor színház után vagy egy kimeítő vásárlásból betérnek hozzánk és "take away"-es pohárban kapják a kávét...

Még fél óra a vonat indulásáig. Sietnem kell, nehogy lekéssem (a vonat késik). Még egy pár fotó elküldve, meg utalás a karácsonyi ajándékra..., de nem vagyok jelen a pillanatban... Nem tudom mi történik, nem tudom kik vannak körülöttem...

Pedig néha olyan jó csak úgy nézni az embereket. Elképzelni kik lehetnek, milyen életet élhetnek... Nem ismerem őket, de ez kapcsolatba hoz a valósággal, mégha a képzeletem sokat torzít is rajta...

Várakozni, tartalmasan a jelenben lenni... Ez most az advent üzenete számomra...

(Ezt próbálom gyakorolni ezen a héten)