Mit jelent a talentumokkal élni?

 Olvasok egy könyvet, illetve csak elkezdtem olvasni...

 Pascal Dóra-Fiamnak emlékére (Tóth Könyvkereskedés és Kiadó, Debrecen).

Egy édesanya meséli el a fia elvesztését és a gyászfeldolgozás folyamatát. Nem túl felemelő olvasmány, mondhatnánk, de a célja és a mondanivalója mégis az.

Csak pár oldalt olvastam belőle a reggeli kávézás közben. Gondolatébresztő volt. Lehet-e 24 év alatt teljes életet élni? Mit jelent teljes életet élni? Kinek a véleménye alapján lesz az az élet teljes? Mik azok a kincsek, mik azok a talentumok, amikkel majd el kell számolnunk? 

Azt a pár oldalt olvasva akarva akaratlanul előjöttek az emlékek. 

Azok az emlékek, amikor még elég volt az egyszerű. Amikor még élt bennünk az érzés, hogy jó dolog személyesen találkozni. Amikor még tudtunk tanulni egymástól és nem a self-care volt az elsődleges szempont és mozgatórugó. Akkor még nem volt internet, ahol mindent meg "kell" osztani. Akkor még azért alkottunk, mert jó érzés volt elajándékozni, nem pedig arról álmodozni, hogy "elismerést" szerezünk vele... Akkor még volt ezeknek a dolgoknak értéke. Naív boldogság... Vagy csak az évek szépítették meg ennyire?

Miért kell mindig az "elismerés" után futni? Miért nem tudunk megelégedni azzal, ami van és abból kihozni a legtöbbet? Itt nem a lemondásról, a beletörődésről beszélek, hanem arról, hogy miért nem tudunk azok lenni, akik vagyunk. Miért a játék, a szerepek, amiknek meg kell felelni, különben kirekesztődsz, kimaradsz az "életből". 

Kérdés az, hogy kell-e nekem ez? Évek óta azt érzem, hogy elment mellettem a világ és én egy "már nem létező" világban ragadtam. Nem tudom felvenni a tempót, bárhogy is próbálkozom. A "világ" túl gyorsan pörög és én már szédülök, nem tudok vele pörögni...

Itt jön a kapott talentumok jelentősége. Nem az előírt, elsődlegesen preferált talentumok szerint kell élni, nem azokból kell gazdálkodni, hanem azokból amiket kaptunk. A mosolyból, az odafigyelésből, a meghallgatásból, az egyszerűségből...

Vajon kell-e ez még a világnak? Persze, hogy kell. Jobban kell, mint valaha, csak az a kérdés, hogy hogyan tudom mindezt kamatoztatni? Mi a megfelelő módja?... Ki kell imádkozni, ez másképp nem megy. Kitalálhatunk mindenféle stratégiákat, de ha nincs meg hozzá a megfelelő, élő Kapcsolat, akkor ismét csak magunkból tudunk meríteni, ami nem elég, mert azok a tartalékok meglehetősen limitáltak, hamar kimerülnek... Elfogy a motivációnk, az életerőnk, amit ez a világ (bármit is ajánl) nem tud pótolni... Nincs az a self-care stratégia, nincs az az önfejlesztő-, önsegítő könyv, ami a Hit erejét pótolni tudja...